Life Advice

Mini Vármegye Makettpark, Sopron

2016.07.29. 13:13 | N.di | Szólj hozzá!
Mini Vármegye Makettpark, Sopron Tovább

 

A hétvégére kiváló időt mondanak az ország közkedvelt meteorológiai oldalai. Ezen belül is, Sopronban ragyogó napsütés, így ha már megmártóztunk a Sopron környéki tavak, fürdők egyikében, tökéletes sétálgatós, nézelődős programot tudok ajánlani kicsiknek, nagyoknak egyaránt.

 

 

Másfél évig a Sopronban élők, vagy a határ felé áthaladók figyelhették, ahogy a város egyik közkedvelt benzinkútja melletti területen hatalmas munka folyik. Ott, ahol egykoron a régi vasúti fordító üzemelt. Az idősebb korosztállyal beszélgetve sokat meséltek az akkori időkről, és mindig szomorúság tükröződött szemükben, hogy az egykori emlékeket mennyire elhanyagolták. Az építtető és egyben az építésben szorgosan résztvevő tulajdonos ezekbe a szemekbe csalt mosolyt, amikor (akkor még titokzatosan,) ígéretet tett, hogy valamilyen úton-módon visszavarázsolják a régi szép időket. De akkor még senki nem sejtette, hogy ezt ilyen gyönyörű módon fogják megvalósítani.

 

Telt-múlt az idő, szépült a terület, de akkor még mindig csak azt lehetett látni, hogy kisebb-nagyobb dombok emelkednek ki a sík részből. Javában folytak a földmunkák, és a vasúti fordító helye is kitisztulni látszott. Majd 2016 elején gyönyörű épületalkatrészeket emeltek ki egy furgonból, és helyezték el az egyik előkészített területre. Ahogy kezdték összeállítani a darabokat, a szemfülesek kiszúrhatták, hogy ez bizony a Fertődi Eszterházy-kastély kicsinyített mása. Majd egy hét elteltével az egyik dombnak kialakított részen egy csodaszép vár kezdett testet ölteni. Akkor már mentek a sugdolózások, találgatások, hogy itt mi készül. A tulajdonos még akkor sem fedte fel teljesen a titkokat. Lázasan dolgozott, minden energiáját, és minden létező barátját megmozgatva rohamtempóban szorgoskodtak. Bolondgomba módjára kezdtek el „kinőni” a szebbnél szebb makettok a földből. Minden nap reggeltől-estig, időjárási viszonyokat abszolút kizárva dolgoztak a baráti vállalkozók a tulajdonossal karöltve, aki bizony maga is jó pár makett építését bevállalta.

 

Elérkezett március. Újságírók, riporterek tömkelege kezdte a területet megközelíteni. Mindenki érdeklődését felkeltette az akkor már szinte teljesen készen levő, csodálatos Makett-park, ami a régi Sopron-Vármegyét eleveníti fel nem is oly aprócska makettek formájában, melyek között korhű vonat zakatol.

 

Április. Ünnepi öltözetet kapott az elkészült terület. Lufik, nemzeti színű szalag, és egy fáradt, de mellette nagyon boldog tulajdonos baráti körben, végre munkás ruha helyett ünneplőben. Igen, megnyitott a már annyira várt csoda. Immáron lehetőségünk van nekünk, kívülállóknak is megnézni közelebbről az épületeket. Precízen kidolgozott, látszódik a sok belefektetett munka. És ami nagy öröm, hogy a makettok melletti terület is csodásan lett kialakítva. A vonat pedig zakatol. Füstöl. Hangot ad. Lenyűgöző. Hogy egy-két dolgot kiemeljek, a soproni Tűztorony, a fertődi és a nagycenki kastély, továbbá az Ausztriához csatolt Fraknó és Kabold vára is megtekinthető.

 

Szívesen áldoztam erre a pénzemet és az időmet, tisztelegve az elődök előtt, akik ezeket az építményeket ránk hagyták – csíptem el a mondatot, miközben a Magyar Időknek adott interjút Bognár Csaba vállalkozó, ötletgazda.

 

Szóval, ha éppen Sopronban jár valaki a jónak ígérkező hétvégén, vagy akár október 15-ig bármikor, mindenképpen látogasson el ide. Nem fogja megbánni.

 

makett_09.jpg

 

Az Erzsébet-kert és a volt Déli pályaudvar közötti területen az egykori Sopron vármegye makettparkja április 2-ától látogatható, a következő nyitvatartási rend szerint: Április 2-től: 10-19 óráig. Június 1-től: 10-20 óráig. Szeptember 1-től október 15-ig: 10-19 óráig.

 

http://makettpark.hu/

 

Tovább a poszthoz

Facebook hozzászólás

Blog.hu hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://lifeadvice.blog.hu/api/trackback/id/tr458921832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása