Life Advice

Csőben sült gombás tőkehalfilé

2018.02.14. 07:00 | N.di | Szólj hozzá!
Csőben sült gombás tőkehalfilé Tovább

Szeretem a halakat, és fontosnak tartom a halfogyasztást, annak ellenére, hogy tudom, amit itthon a boltban megveszünk, köszönő viszonyban sincs azzal, amit mondjuk egy tengerparton fogyasztunk el. Sajnos ilyenhez nem volt még szerencsém, így nekem a hal ez a boltban kapható, fagyasztóban fellelhető zacskós micsoda. Legalább is, ha tőkehalról beszélünk. Persze a frissen kifogott harcsa nem ebbe a kategóriába tartozik :)

De, hogy miért tartom fontosnak a hal fogyasztást? 

  • Tele van omega-3 zsírsavval, amely segíti az egészséges koleszterinszint fenntartását.
  • Csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát.
  • A, D, B12, B1, B2, E-vitamint tartalmaz.
  • Gazdag foszfor, jód, fluor, szelén, vas, kálium és kálcium forrás.
  • A rendszeres halfogyasztás segíti azon agyi területek épségének megőrzését, amelyek a rövid távú memóriáért és a koncentrációs képességért felelősek.

És a lista nem teljes :)

Ez egy nagyon egyszerű fogás, nem csinál koszt a konyhán, ízletes, és mint azt a felsoroltak bizonyítják, rendkívül egészséges is.

 

img-0857.JPG

 

Hozzávalók (1 adag):

  • 100 g tőkehalfilé
  • 70 g csiperke gomba
  • 1 ek olívaolaj
  • 50 g gouda sajt
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só, bors, borsikafű

+ saláta a tálaláshoz, vagy ki milyen körettel szeretné fogyasztani. A makro értékek a salátás verzióra vannak számolva ami 85 g paradicsomból, és 70 g mediterrán saláta keverékből állt :)

 

Elkészítés:

  • A halfilét bekenjük az olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a borsikafűvel, bedörzsöljük a zúzott fokhagymával.
  • Egy hőálló tálba tesszük.
  • A gombát felszeleteljük, és rárétegezzük a halra.
  • Megszórjuk a reszelt sajttal.
  • 175 fokos sütőben 20 perc alatt megsütjük.


A zöldségekkel, vagy a tetszőleges körettel tálaljuk :)

makro: 410 kcal; fehérje: 34,8 g; zsír: 24,7 g; CH: 11,0 g

 

Ugye milyen egyszerű? :)

 

Tovább a poszthoz

Brokkolis rakott csirke

2018.02.12. 07:00 | N.di | Szólj hozzá!
Brokkolis rakott csirke Tovább

A múlt héten elkezdtem a Forever Living C9 programját. Sokan mondták, hogy nem fogom bírni, és hogy mennyire nehéz. Szóval, nem az. És élvezem. Határozottan. Sokkal energikusabb vagyok. :) Párom szerint pörgök, mint egy búgócsiga :) Arról, hogy miről is szól ez a program, jövőhéten lesz szó. A lényeg. Finomabbnál finomabb falatokat lehet enni. Amik könnyen elkészülnek, egészségesek, és rendkívül táplálóak. 

Minden egészséges étrendben ott a helye! :)

 

 brokkolis_rakott_csirke.jpg

 

Hozzávalók: (1 személy)

  • 140 g csirkemellfilé
  • 100 g brokkoli 
  • 2 főtt tojás
  • 1 lilahagyma
  • 50 g Gouda sajt
  • 1 kk kókuszolaj

 

Elkészítés:

  • A hagymát felaprítjuk, egy kávéskanál kókuszolajon lepirítjuk, majd hozzáadjuk a felcsíkozott csirkét is, és együtt pirítjuk, míg a csirke szép színt kap.
  • Addig a brokkolit roppanós állagig pároljuk.
  • A tojást megfőzzük, majd utána felszeljük.
  • A csíkozott csirkét összekeverjük a párolt brokkolival, és a tojással, egy hőálló tálba tesszük.
  • Megszórjuk a reszelt sajttal.
  • Addig pirítjuk, amíg a sajt szép színt nem kap.

 

Majd jó ízűen megesszük.

 

1 adagban rejlő értékek: 584 kcal; 59,1 g fehérje;  29,8 g zsír; 19,2 g CH

 

Tovább a poszthoz

Ostoros Kalács

2018.02.07. 07:00 | N.di | Szólj hozzá!
Ostoros Kalács Tovább

Karácsonykor a szomszédok meghívtak minket egy kávéra/teára, és mellé kínálták ezt a kalácsot. Szoktam csinálni kakaós csigát, és kakaós kalácsot is, mert párom nagyon szereti, de ez sokkal finomabb volt az enyémnél. Így azonnal nyúltam a receptet. Majd jött a kísérletezés, mert a megadott mennyiségekkel nekem nem akart összeállni. Így háromszor csináltam meg 2 héten belül kedvesem legnagyobb "bánatára" :D, amíg aztán összeállt a számomra perfekt minőség. Viszont a töltelékben nem tudtunk igazságot tenni, így mind a kettő fel kerül. Amíg a krémes verzió egy lágyabb belsőt kínál, viszont nem annyira szép külalakot, addig a kakaóporos változat számomra egy kakaósabb ízt adott, egy szép külsővel. Párom az első verzióra szavazott, én a másodikra, így ide mind a kettőt felteszem. 

De teljesen mindegy melyik töltelék típust favorizálod. A lényegen nem változtat, vagyis az Isteni, lágy kalács íz mindenhogyan garantált! :)

 

img_0171.jpg

 

Hozzávalók:

Tészta:

  • 650 g liszt
  • 3,5 - 4 dl tej (ez liszt függő mennyit vesz fel. Fokozatosan kell hozzáönteni) 
  • 2 ek étolaj
  • 3 tojás sárgája
  • 60 g cukor
  • 1 kk só
  • 1 kocka friss élesztő (Én volt, hogy az Aldis 42 grammosat használtam, volt, hogy a budafoki 50 grammosat. Mindkettővel jó lett a végeredmény :) )

1. kakaó "feltét" (krém):

  • 200 g olvasztott margarin
  • 3 csomag vaníliás cukor ( a 12 g-os)
  • 150 g porcukor
  • 3 ek kakaópor (a holland a legjobb)

2. kakaós "feltét" (nem krém):

  • 50 g kakaópor
  • 100 g kristálycukor
  • 3 csomag vaníliás cukor
  • 100 g olvasztott margarin

+ tojás a kenéshez

 

Elkészítés:

  • 1 dl tejben felfuttatjuk az élesztőt 1 kk cukor segítségével. 
  • Amíg az élesztő fut :) addig a többi hozzávalót egy keverő tálba öntjük, majd mehet hozzá az élesztős tej is, mehet a keverés-dagasztás és végül fokozatosan adagoljuk hozzá a maradék langyos tejet. (Amennyit felvesz a tészta) Kicsit ragacsos tésztát kell, hogy kapjunk.

 

 

  • Mehet az egész egy lisztezett deszkára, ahol átgyúrjuk. 
  • Majd 30 percet kelesztjük. (Én 25 fokos sütőbe tettem be egy kelesztő tálban.)
  • Ha megkelt, 6 részre osztjuk, és mindegyiket tepsi méretűvé nyújtjuk. 

 

 

  • Ha a krémes változatot választjuk, akkor a felolvasztott margarinban feloldjuk a többi alkatrészt, majd ezzel kenjük meg mindegyik tésztát, és mint egy palacsintát feltekerjük.

 

 

  • Ha a poros változatot választjuk, akkor megkenjük a lapokat vajjal, és megszórjuk a cukrokkal összekevert kakaóporral, és szintén palacsinta módjára tekerjük fel. 
  • 6 "palacsintát" kell, hogy kapjunk, és ebből 2 db hármas fonatot készítünk. 
  • 15 percet kelesztjük.
  • Majd megkenjük felvert tojással, és amíg a sütő felmelegszik addig tovább pihentetjük még.
  • 175 fokos sütőben 15 perc alatt megsül hőlégkeverésen.

 

Mehet mellé a forró kakaó, vagy tea, esetleg langyos tej. Tökéletes reggeli!

 

 

Tovább a poszthoz

Miért Forever Living? Miért MLM?

2018.02.05. 20:30 | N.di | Szólj hozzá!
Miért Forever Living? Miért MLM? Tovább

Először is! Szögezzük le, nem akarok senki agyára menni, sem tukmálni. Csupán vázolnék egy lehetőséget, amit én 5 évig tartottam baromságnak. De szó szerint. Akkor volt az első megkeresésem. Nyilván a tőlem megszokott nyerseséggel küldtem el :) és csak néztem a körülöttem levők életét, akik viszont bele vágtak.

 

forevernew.jpg

 

Aztán 2017 decemberében volt egy pánik rohamom. Nagyon feszült volt a hangulat és a tempó is a munkahelyen, nem tudtam kezelni. Ekkor kerestem meg a mentoromat (3 gyermekes családanya, aki osztrák állását hagyta ott a Forever Livingért fél éven belül, és ez nem kamu), hogy lépni szeretnék, hogy szeretnék azzal foglalkozni, amit Ő is csinál most már több mint egy éve. És amivel köszöni szépen, jól van. Nagyon jól! 

Tehát! Mint olvashattad facebook lapomon (remélem ott is követsz ;) ), belekezdtem a Forever Living termékek árusításába.

Hogy miért a Forever Living mellett döntöttem a számos MLM rendszer közül?

1: Mert abszolút természetesek.

2: Mert én is használom a sportban, és sokkal jobbak az eredményeim, és a migrénemen is sokat segített, tehát a saját bőrömön tapasztalom a termékek jótékony hatását. (A Forever-el ugyan úgy vagyok, mint a receptjeimmel. Amíg nem próbálom ki, amíg nem készítem el többször, addig nem ajánlom. Vagyis levetítve: amíg nem próbálom ki ezeket a természetes készítményeket, addig nem ajánlom.)

3: Mert gyermekeknek is nyugodt szívvel adható.

(4. Egyébként az állatorvosom is ezt használta amikor egyik kutyámat műtötte. Egy Forever-ös termékkel kezeltük a sebet, és pikk-pakk rendbe jött. Ez egyébként a First termék. Illetve egy soproni gyermek orvos is folyamatosan ezt használja. Sokkal előbb nyúl ehhez, mint más gyógyszerhez. De ez csak egy kitérő volt.)

 

forever-living.jpg

 

És akkor nézzük a közhelyeket  :D

1 közhely: Nincs olyan vállalkozás, amit befektetés nélkül lehet indítani. De nem mindegy, hogy mennyi az a kezdő befektetés, és mennyi a megtérülési idő. A másik, hogy gyakorlatilag ezt saját magadba fekteted be, az egészségedbe, hiszen azt Te fogyasztod el. Én magamnak pl vettem egy C9-et (igen, meg akarom csinálni, hogy büszke lehessek magamra, meg mert a karácsony nem akar lemenni :D ) Egy vital csomagot is vettem. Meg probioticumot - tudtad, hogy a Normaflore nagy százaléka sima víz? Én sem tudtam, a doktornő mondta. - természetesen First-öt, és gyógyteát is vásároltam saját felhasználásra. Soha nem tudtam meginni egy gyógyteát se. Pedig rengeteget kaptam ajándékba. Ezt viszont imádom. Kellemesen fahéjas. Itatja magát. A gyerekek meg az illata miatt szeretik :) Összetevői: fahéj, narancshéj, szegfűszeg, földiszeder levél, szegfűbors, ánizskapor, gyömbér, kardamom, aloe vera bimbó, gymnema sylvestre, kamilla

2. közhely: Hozzáadott munka nélkül nincs siker. Itt sincs. De nem mindegy, hogy azt milyen körülmények között teszed. Úgy, hogy a főnököd a nyakadon ül, és sürget a határidőkkel - mint engem :D - vagy otthon a kanapén ülve, esetleg egy kávé társaságában egy nyugis kávézóban, vagy amíg a picur alszik otthon. Nekem célom, hogy nyáron fel tudjak mondani. És vállalkozóként tudjam ezt csinálni.

 

Na de miért MLM? 

Mert Anthony Robbins és Gary Vaynerchuk már tettek le az asztalra, és érdemes megfogadni a tanácsaikat. De Russell Brunson neve sem ismeretlen az Online Marketing használói között. 

 

forever-living-products-business-flp.jpg

 

Az MLM, egy kereskedelmi ill. marketing rendszer. Célja, mint minden marketing rendszernek, a termékek piacra vitele, azaz a gyártótól való eljuttatása a fogyasztóhoz. Mert hiába gyártasz csúcsminőségű bármit, ha az emberek nem tudnak róla. Meg kell tehát oldani, hogy a lehetséges fogyasztók megismerjék az adott terméket, de még inkább azt a hasznot, amit az adott áru a számukra nyújthat.

Egyes adatok szerint a dollár milliomosok 30%-a MLM vállalkozásból szerezte vagyonát! Azzal indult el a pályán. Így nem véletlen, hogy olyan nagy gazdasági befektetők mint pl. Donald Trump (és itt most ne emberi mivoltját nézzük, hanem vállalkozását ), vagy nézzük meg Robert Kiyosaki-t. Kiállnak az MLM mellett és azt ajánlják, mint az egyetlen mindenki által elérhető jövedelem és vagyon építő szakmát!

Véleményem szerint nem leszel ettől milliomos senki. De megélhetési problémáid nem lesznek, ha jól csinálod, és tényleg fektetsz bele időt, és energiát. E rendszer segítségével könnyedén tudsz elindulni az önállóság felé. És higgyétek el, nem véletlen, hogy MLM cégek tucatjai nőnek ki úgy a semmiből, mint a gombák. De nagyon nem mindegy, hogy ebből a szaporulatból, Te melyiket választod. Mert hidd el, választani fogod. Vagy úgy, mint én, miután már besokalltál, és izzadva, sírva fetrengesz a földön 2 pánikroham között, vagy okos vagy, és nem várod ezt meg. Addig lépsz, amíg még egyben vagy. 

A csapból is az folyik, hogy az interneté, az online életé a jövő. Sajnos vagy nem sajnos, egyet értesz vagy nem értesz egyet, ez tény! Ez egy olyan folyamat ami mögé vagy beállsz, vagy lemaradsz, és hagyod, hogy elmenjen felett az idő, és a jövő.

 

Most jön egy kis tukmálós rész :D 


:) Szóval ha érdekel, Te is megtennéd az első lépést a nyugalom felé (ja, és vágysz egy ingyen utazásra, azt hiszem idén Horvátországba mennek az ügyesek.) vagy csak valamelyik termék érdekel csupán, és azt próbálnád ki, nyugodtan keress meg. Nincs kötelezettség! Maximum beszélgetünk egy jót. 

Elérhetőségek:

tarralexandra.flp@gmail.com

Skype: Alexandra Tarr (tarr.alexandra@gmail.com)

 

Tovább a poszthoz

Tepertős pogácsa

2018.01.31. 07:00 | N.di | Szólj hozzá!
Tepertős pogácsa Tovább

Bár én most életmód váltás közepén tartok, azért páromra nem erőltetem rá a saját terveimet :) Így neki továbbra is készítek minden finomságot, és ezeket nyilván meg is fogom osztani. 

Most a pogácsa van soron. Méghozzá a tepertős vagy töpörtyűs pogácsa. Mivel a 2 coca levágása után nagyon finom cocaságok készültek :D Szóval. Ez a pogácsa rendkívül finom, puha a tésztája, a pikáns tepertő benne pedig nagyon kellemes összhatást nyújt :) Nyami

 

img_9914_2.jpg

 

Hozzávalók:

  • 500 g finomliszt
  • 1 ek zsír
  • 1 dl tej
  • 1 tk cukor 
  • fél kocka élesztő (50g-os Budafok élesztőt használok)
  • 1 db tojás
  • 3 dl joghurt
  • 2 tk só
  • 200 g kenhető állagú vaj

Tepertős krémhez:

  • 400 g tepertő
  • 30 g vaj
  • 30 g tejföl
  • 1 tk mustár
  • őrölt kömény
  • só, bors
  • + 1 db tojás a kenéshez

 

Elkészítés:

  • A tejet megmelegítjük kéz melegre, és a cukor segítségével felfuttatjuk benne az élesztőt.
  • A lisztben alaposan elmorzsoljuk a zsírt.
  • Hozzáadjuk a felfuttatott élesztős tejet, a tojást és a joghurtot.
  • Mehet bele a só. Alaposan összegyúrjuk. Ha nagyon ragacsosnak érezzük, adhatunk hozzá még kevés lisztet. Ha véletlenül nem akarna összeállni, minimális tejet. Ezt azért írom le, mert minden liszt máshogy viselkedik, de nem kell megijedni, apró dolgokkal orvosolható minden.
  • A krémhez ledaráljuk a tepertőt, majd összekeverjük a többi alkatrésszel.
  • Jól meglisztezett deszkán fél centisre kinyújtjuk a tésztát, és rákenjük a vaj kicsivel több, mint felét, és a krém felét rámorzsoljuk.
  • Jöhet a tészta hajtogatása. Szemmel harmadoljuk, majd a két szélét középre hajtjuk, ezután annyiszor hajtjuk félbe, ahányszor csak engedi. Kicsit kézzel lapíthatjuk, hogy könnyebb legyen.

 nevtelen-1.jpg

  • Ezután kinyújtjuk, megkenjük a maradék vajjal. Majd mehet rá a maradék krém. És megismételjük a hajtogatós mozdulatsort. 
  • Fóliába csomagoljuk, majd 2-3 órára hűtőbe tesszük. 

 

nevtelen-2.jpg

 

  • Kivesszük a hűtőből. Ezután kb. 1 cm vastagra kinyújtjuk, tetejét rácsozzuk és 6 cm-es pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Megkenjük tojással, és mehet az előmelegített sütőbe.
  • 20-25 perc alatt 200 fokon (hőlégkeveréssel) megsütjük.

 

Imádom :) Még melegen. Vagy forrón. Vagy bárhogy...

 

Tovább a poszthoz

Tonhalas tészta rukkolával, citrommal és pirított dióval

2018.01.22. 07:00 | N.di | Szólj hozzá!
Tonhalas tészta rukkolával, citrommal és pirított dióval Tovább

Ismét egy villámgyors tésztarecept. Az embernek nem mindig van kedve és ideje akár egy órát is a konyhában tölteni. Enni viszont kell, ráadásul van, aki rajong az evésért (ÉN :D). Így össze kell hozni a villámgyors főzést az étkezés élvezetével.

Szóval ez a recept időbarát, és még is egy különleges ízhatású, szenzációsan finom ételt kapunk! :)

 

img-9944.JPG

 

Hozzávalók:

  • 250 g száraz durum spagetti tészta (hogy figyeljünk az egészségre is. Nekem most színes tészta volt megkezdve, így azt használtam fel. Egy olasz ettől falnak menne :D)
  • 160 g tonhalkonzerv (én Rio Mare-t használtam)
  • 2 marék frissen reszelt parmezán
  • 2 marék rukkola
  • 1 marék pirított, tört dió
  • fél citrom leve
  • só,bors
  • 1-2 csepp tabasco, vagy bármilyen chili apróra vágva (ki mennyire szereti a csípős ízt)

 

Elkészítés:

  • Egy nagy fazék sós vízben 8-10 perc alatt főzzük al dente-re a tésztát. 1 csészével rakjunk félre a tészta főző vizéből. 
  • Egy tálban keverjük össze az olajas tonhalat és a tabascot vagy chilit.
  • Egy serpenyőben 1 percig melegítsük-pirítsuk a halat, adjuk hozzá a főtt tésztát, és a reszelt parmezánt.
  • Öntsünk hozzá annyit a tészta főzővízéből, hogy egy selymes mártást kapjunk, ami tökéletesen körbevonja a tésztát. 
  • Alaposan keverjük össze, várjunk pár percet, amíg sűrűsödik.
  • Facsarjuk bele fél citrom levét (figyelve, hogy mag ne kerüljön bele.) Rázzuk össze.
  • Adjuk hozzá a rukkolát, és a pirított diót. Valamint kevés sót és borsot.
  • Ismét alaposan forgassuk össze.
  • Még melegen tálaljuk! (Bár én másnap is ezt vittem munkába :) )

 

Jó étvágyat!

 

Tovább a poszthoz

Töltött sertés wellington

2017.12.22. 07:00 | N.di | Szólj hozzá!
Töltött sertés wellington Tovább

Mivel múlt héten 2 cocát vágtunk, ezért töménytelen mennyiségű sertés hússal rendelkezünk. A fagyasztónkba gyakorlatilag egy tűt nem lehetne leejteni. 

Cocáinkról tudni kell, hogy nem tápon nevelkedtek, nem 2 hónap alatt lettek 200, hanem majdnem fél év alatt lettek 130 kilósak. Minden nap kétszer, háromszor szedtünk nekik zöldet, rengeteg csalánt. Nagy területük volt a futkározásra. A kezünkből ettek, és mind a kutyák, úgy követtek minket. Mondanom sem kell, hogy mennyire fájt a szívünk. Így annak ellenére, hogy olyan gyönyörű húsunk lett, amilyet még nem láttam, nem tartunk többé állatot, mert lelkileg nem bírjuk el :D 

Ez azaz étel, ami tökéletesen megállja a helyét az ünnepi asztalon. Ezzel az elkészítési móddal, a hús rendkívül omlós és szaftos lesz. Nyugodt szívvel ajánlom bárkinek, aki valami extrát és finomat szeretne villantani. 

 

dsc_0006_2.jpg

 

Hozzávalók:

  • 1 db sertésszűz
  • só, bors
  • 2 ek olívaolaj
  • mustár
  • kolbászhús a töltéshez (nyers sütőkolbász tökéletes)
  • 70 dkg csiperkegomba
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • kakukkfű
  • só, bors
  • 10-11 szelet prosciutto sonka
  • 1 csomag leveles tészta
  • 1 csipet só
  • 1 db tojás

 

Elkészítés:

  • A húst szúrjuk fel, majd töltsük meg a kolbászhússal.
  • A külsejét sózzuk, borsozzuk. 
  • Egy serpenyőben forrósítsuk fel az olajat. A húst beletéve képezzünk kérget rá. 3-4 perc oldalanként tökéletes.
  • Most jön az a lépés, amit nagyon sokan nem csinálnak, pedig nagyon jót tesz a húsnak. Egy tepsibe helyezzük el a kérges húst, öntsünk alá vizet, és 170 fokos sütőben, fólia alatt pároljuk 1 órán át. Tényleg nagyon jót tesz vele, sokkal porhanyósabb, szaftosabb lesz így.
  • Kivesszük a húst, és vékonyan bekenjük angol mustárral és hagyjuk pihenni.
  • Amíg pihen a hús, elkészítjük a gombát. A gombát a hagymával, fokhagymával aprítógépbe tesszük, és jól összeaprítjuk. Tényleg nagyon apró legyen.
  • Egy serpenyőt felforrósítunk, és beletesszük a majdnem péppé aprított gombát. Addig pirítjuk/szárítjuk amíg minden benne lévő víz elpárolog. Ez nagyon fontos, így nem fogja szétáztatni a tésztát. Amikor már teljesen száraz,akkor adjuk hozzá a sót, borsot és a kakukkfüvet. Összekeverjük, hűlni hagyjuk.
  • Következik az összeállítás! Ehhez szükség lesz folpackra. Kitekerünk belőle egy darabot, majd erre fektetjük a sonkaszeleteket, átfedéssel. 

 

dsc_0002_2.jpg

 

  • Erre jön a kihűlt gomba. Kb. 0,5-1 cm vastagon ráhalmozzuk a sonkára. Tenyerünkkel elegyengetjük. Jöhet a hús! Az alsó harmadára fektetjük. 
  • A folpack segítségével szorosan feltekerjük a húsra a gombás, sonkás külső részt. A fólia két végét fogva összecsavarjuk, mintha egy szaloncukrot készítenénk. Minél szorosabbra csavarjuk, annál inkább szép hengerformája lesz. 1 órára a hűtőbe tesszük pihenni.
  • A tésztát szintén folpackra rakjuk, ugyanúgy mint a húsnál. Akkora darab kell, hogy szélességben 3-4 centit túlnyúljon a húson, és pontosan körbeérje.
  • A hűtőből kivett húst fólia nélkül a tésztára helyezzük. A tésztát szorosan feltekerjük rá a folpack segítségével. Ha körbeért, a felesleget levágjuk, és a fóliával itt is szaloncukrot készítünk. Jó szorosan feltekerjük henger alakúvá. Ismét jöhet egy óra pihi.
  • A hűtőből kivéve kicsomagoljuk, majd tojással bekenjük. Egy villa fogazatával mintát húzunk a tésztára. Ha maradt még tésztánk különböző módon díszíthetjük is. Egy kicsit megsózzuk a tetejét. 190 fokos sütőben, alul-felül módban, 30 percig sütjük. 
  • Kivéve 5-10 percet pihentessük a szeletelés előtt.

 

Ha valaki saját maga szeretné elkészíteni a tésztát is, a receptet itt találja :)

 

Tovább a poszthoz

Kíméletes Hamburger

2017.11.29. 07:00 | N.di | Szólj hozzá!
Kíméletes Hamburger Tovább

Nem egyszer említettem már, hogy a gyors kaják és én jóban vagyunk. Nagyon. Azonban az utóbbi időben sokkal jobban megfontolom, hogy mikor mit eszem, és figyelek arra, hogy az ne csak tápláló, hanem némiképp alakbarát is legyen. De szerencsére vannak a Pékfivérek, akik - úgymond - a segítségemre siettek. Az Ő hamburgerüket formáltam az én ízlésemre. Az elkészítése nem bonyolult, az íze felülmúlhatatlan. Fölényesen nyeri a hamburgercsatát ez a változat.

 

img-0674.JPG

 

Hozzávalók:

Zsemle:

  • 250 g teljes kiőrlésű kenyérliszt
  • 1 ek zsír (én kókuszolajat használtam)
  • 1 tk szárított élesztő
  • 1 kk só
  • kb. 100-150 ml langyos víz (ezt lassan kell hozzáadni. Minden liszt más. Én először 50 ml adtam hozzá, aztán folyamatosan növeltem a mennyiséget. Ha nem áll össze a tészta, akkor mindig egy picit adunk a vízből. Ha túl laza lesz, keverhetünk hozzá még a lisztből. Nem kell megijedni, nem lesz baja :) )
  • 1 tojás (a kenéshez)

Hús:

  • 500 g darált marha hús
  • 3 vöröshagyma vékonyan szelve, pirítva
  • 2 tk angol mustár
  • 1 szál rozmaring levele aprítva
  • só, bors ízlés szerint
  • 4 tojás

Szósz:

  • 1 marék petrezselyem aprítva
  • 4 ek natúr joghurt (nálam laktóz mentes az érzékenységem miatt)
  • 2 ek BBQ szósz
  • pár csepp tabasco
  • 3 csemegebubi aprítva (vagy reszelve, kit mennyire zavarnak a darabok)
  • fél chili aprítva (mag nélkül)
  • fél citrom leve
  • só, bors

Összeállításhoz:

  • saláta, paradicsom, sajt (a legjobb a sárga cheddar, de itt is él az ízlések és pofonok elv)

 

Elkészítés:

  • A zsemle hozzávalóit a víz kivételével egy keverőtálba teszem, és lassan adagolva hozzá a vizet, puha, rugalmas tésztává gyúrom. Meleg helyen kelesztem (nekem 45 perc elég volt)
  • Pihentetés után 4 részre osztom, és gömbölyded formákat görgetek belőle. Lekenem tojás sárgával, vágok neki 6 csúcsot, hogy korona alakja legyen (természetesen ez elhagyható, csak így baromi jól mutat :) ). 20 percig folpack alatt pihentetem.
  • Ezután 200 fokos sütőben 12 perc alatt megsütöm.
  • A húspogácsákhoz a darált marhát összekeverek minden alkatrészével. ( A tojás itt nem kerül bele, arra később lesz szükség) 4 felé veszem, és a tenyerem segítségével formás pogácsákat készítek. Majd óvatosan egy nagyobbacska lyukat nyomok a közepébe. 15 percig pihentetem.
  • Pihi után serpenyőben kevés olajat hevítek (kb fél-egy centi). Néhány percig, amíg szép színt kap a pogácsa, sütöm az egyik felét, majd megfordítom óvatosan. Ekkor a közepébe mindegyiknek egy tojást pottyantok. Így is sütöm néhány percig, majd a 200 fokos sütőbe teszem 2-3 percre. 

 

22549598_10155957216809301_3031221105779716192_n.jpg

 

  • Addig összedobom a szószt, ami baromi egyszerű. A felsorolt alkatrészeket egy tálban jó alaposan összekutyulom :).
  • Jöhet az összeállítás.
  • A zsemléket félbevágom, és picit lepirítom őket, hogy a szósz ne áztassa szét. Ha ez meg van, jöhet a torony építés.
  • Zsemle - szósz - saláta - húspogácsa - sajt - paradicsomkarika - szósz - zsemle.

 

Brutál!!! :)

 

Tovább a poszthoz

Babos-tarjás quasadilla

2017.10.04. 07:00 | N.di | Szólj hozzá!
Babos-tarjás quasadilla Tovább

Szeretem, amikor a hétvégi reggeleken nem kell rohanni sehova. Bár ez főként a vasárnapokra vonatkozik. Ilyenkor van több időm (10 perc már sokat számít hétköznap reggel :D) a reggeli készítésére. Mint tudjuk, a nap legfontosabb étkezése. Tartalmas kell, hogy legyen, hogy utána teli pocakkal még tudjunk lustálkodni picit. :)

Ez a kaja a hétvégi reggelek tökéletes nap indítója! Tápláló, finom, és gyorsan elkészül! 

img_2017.jpg

 

Hozzávalók:

Ezek igazából csak irányadó hozzávalók. 2 személyre számolva. Ízlés szerint lehet változtatni természetesen.

  • 1 db baked beans konzerv ( itt a tipikus angol reggelis baked beansre gondolok)
  • 2 db 1 cm vastagon szelt tarja, felkockázva (nem mértem le, hogy súlyra az mennyi)
  • 2 marék reszelt sajt (ízlések és pofonok, én laktózmentes gouda sajtot használtam)
  • 1 db kisebb vöröshagyma felaprítva (vagy egy szál újhagyma)
  • bors, kakukkfű (Só nem kell, a tarja szerintem kellőképpen sós)
  • kevés zsiradék
  • 1 doboz (140 g) tejföl, vagy joghurt (én laktózmentes light tejfölt használtam)
  • csipet só, ehhez is bors, és kakukkfű
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 db tortilla lap (ha fontos némiképp az egészség, akkor teljes kiőrlésű)

 

Elkészítés:

  • A zsiradékon megpirítom a hagymát, hozzáadom a kockázott tarját, és együtt pirítom tovább pár percig. Majd beleöntöm a babot, borsozom, megszórom ízlés szerinti kakukkfűvel. Összemelegítem. Kb. 5 perc. Közben vigyázzunk, nehogy leégjen.
  • Egy száraz serpenyőbe teszem az egyik tortilla lapot. (Itt 2-féleképpen lehet készíteni, én azt írom le, aminek könnyebb a forgatása :) ) A tortilla felére szórom a sajt negyedét, majd a babos-tarjás cucc felét, erre rá a sajt következő negyedét. 
  • Ráhajtom a tortilla másik felét, (félbehajtom) óvatosan megfordítom. (Azért egyszerűbb ez a változat, mert ha az egész tortillát töltöm meg, és teszem rá a másik tortilla lapot, sokkal nehezebb forgatni. Vagy csak én vagyok béna. Így benne marad a töltelék :) )
  • A másik felét is pirítom 1-2 percig. Addig összedobom az öntetet. A joghurtba vagy tejfölbe belenyomok egy gerezd fokhagymát, sózom, borsozom, és belekeverem két szál kakukkfű apró leveleit.
  • Ha kész, tálra teszem, 2 vagy 3 felé szelem.
  • Majd elkészítem gyors a másik tortilla lapot is a fent leírtak szerint.

 

Az öntettel tálalom. 

Jó étvágyat! Jó napkezdést! 

 

Tovább a poszthoz

Garnélás-cukkinis spagetti

2017.09.22. 10:03 | N.di | Szólj hozzá!
Garnélás-cukkinis spagetti Tovább

Az augusztus, szeptember nekem a verseny szezon futásban. Ilyenkor rengeteg szénhidrátot próbálok bevinni, húst viszont minimálisat fogyasztok.

Tésztának a futásra kifejtett jótékony hatásán kívül hatalmas előnye, hogy irgalmatlan gyorsan elkészül, rengeteg féleképpen variálható, és eszméletlen finom tud lenni. :)

fullsizerender_4.jpg

 

Hozzávalók:

  • 200 g spagetti
  • 1 cukkíni
  • 100 g garnélarák
  • 1 dl paradicsomszósz (nekem van házi, én azt használom, de mindenki tudja saját ízlésére alakítani a boltit is. Feltétlenül jót tesz neki a bazsalikom  )
  • 1 fej lilahagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 4-5 szem friss paradicsom
  • só, bors, oregánó, borsikafű 
  • kevés olívaolaj
  • fél citrom leve
  • 2 ek. parmezán 

 

Elkészítés:

  • A tésztát sós, kicsit olajos, lobogó vízben feltesszük főlni. Nekem ennek a fajta tésztának 10 perc kellett, hogy még roppanós maradjon. (Barilla gluténmentes)
  • Amíg a tészta fől, a megmosott, letörölgetett cukkinit vagy vékony csíkokra vágjuk, vagy ha van erre alkalmas eszközünk, akkor spagettit készítünk belőle. A lilahagymát vékony csíkokra vágjuk, a fokhagymát felaprítjuk.
  • Kevés olívaolajon pár perc alatt "rózsaszínre" pirítjuk a garnélát, közben sózzuk, picit borsozzuk, és megszórjuk kevés borsikafűvel (halakhoz és tengeri micsodákhoz a kedvenc fűszerem). Ha kész, egy tálba félretesszük.
  • Az előzőleg használt edényben (serpenyőben, ki mit használ) teszünk még egy kevés olívaolajat. Elkezdjük bent pirítani a lilahagyma felét, a csíkozott cukkinit és az aprított fokhagymát. Közben sózzuk, borsozzuk, és kevés oregánóval meghintjük.
  • Közben a kész spagetti tésztát leszűrjük, és azon melegében a "cukkini tésztához" adjuk. Alaposan összeforgatjuk, hozzáöntjük a paradicsompürét, és a félretett garnélát, elkeverjük, hogy mindent alaposan befedjen a szósz. Így hagyjuk 1-2 percig rotyogni.
  • Addig felkockázzuk a paradicsomot, és lereszeljük a parmezánt. 
  • A tésztához hozzáadjuk a paradicsomokat, és a lilahagyma másik felét, valamint meglocsoljuk fél citrom levével. Ismét alaposan elkeverjük. Még egy percet hagyjuk rotyogni.
  • Ha kész, friss parmezánnal megszórjuk, és már fogyaszthatjuk is.

 

Jó étvágyat! :)

 

 

Tovább a poszthoz

Fotóim az Instagramon