Life Advice

Az ördög és csatlósai, avagy a Soproni Kórház és a nagymamák

2015.09.29. 22:35 | Cselzy91 | Szólj hozzá!
Az ördög és csatlósai, avagy a Soproni Kórház és a nagymamák Tovább

A következő sorok egyszerű észrevételek, megállapítások, melyek egy betegségtől gyengített elmében fogantak egy gyengébb pillanatában.

A mai nap folyamán, egy szokásos őszi megfázásnak köszönhetően ismét volt szerencsém szembesülni a magyar egészségügy állapotával. Persze a háziorvosnál eltöltött röpke két óra várakozás nem ért túlzottan nagy meglepetésként, dehát egy éve nem kellett hozzá mennem, így én naív fejecském valamiféle előrelépésben reménykedett. Amit viszont e helyett kapott az hat-hét nyugdíjas volt, akik a magas vérnyomásuk ellenére elég vehemensen vetették bele magukat a kórházak (köztük is a soproni és a szombathelyi intézmények) állapotának kérdésébe.

12083996_10153688883159301_1332122702_n.jpg

Így két órán keresztül szívhattam magamba a hasznosabbnál-hasznosabb tényeket és információkat szeretett városom egészségügyi létesítményéről. Az egész társalgás roppant izgalmasnak bizonyult, no nem a témája miatt, hanem mert úgy éreztem magam, mint a pókerasztalnál, ahol mindenki igyekszik túlblöffölni a másikat. Ez pedig egy nyilvánvaló határig még vicces is lehetne, de nem úgy ha ők ezt ismeretterjesztő céllal, okítás céljából ajdák elő, teljes felháborodottság közepette. A politikai véleménnyílvánításokra most nem térnék ki, ugyanis véleményem szerint egyik rendszer alatt sem működött jobban a kórház, mint most. Feljegyeztem azonban pár dolgot, amiket három különböző hölgy hozott fel, vagy mint indokot, vagy mint tényt az állítása mellett. Kezdjünk tehát bele.

„Tegnap tizenegy órát ültem a sürgősségin!” Az idézet nem teljes, később hozzáfűzöm a maradékot is, de csakúgy mint a hölgy, előljáróban én is csak ennyit árulnék el. Keményen hangzik nem? 11 óra... Mindig is tudtam, hogy nálunk a „Sürgősségi Osztály” csak egyfajta kifejezés volt az „Itt hamarabb bekerülsz, mintha hetekkel későbbre kérnél időpontot a szakrendelésre!”, na de azért 11 óra... Mivel a hölgy percekig nem is árult el több információt, csak olvasgatott tovább, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy ő közel fél napot ül a sürgősségin(!), ezért egy kicsit még el is bizonytalanodtam korábbi, a Magyar Egészségügyet ha nem is védő, de támogató álláspontomban. Elvégre eddig is sokféle dolgot lehetett olvasni a kórházak állapotáról, hogy a nővérek bunkók, hogy lassú az ellátás és nincs gyógyszer, de azért egy fél nap a soproni sürgősségin... gyorsabban lenne belőle cikk a kisalföld.hu-n, mint ahogy a hölgyet ellátták.

De persze az idős hölgyike csak figyelemre vágyott, amit mivel ez után a kijelentése után sem vélt elégnek, hozzátette: „Mert ugye itt voltam délelőtt a rendelőben, és egyszerre volt kettő infarktusom!” Namost én nem vagyok orvos, és első hallásra számomra teljes ökörségnek hangzott, de tény ami tény még az én érdeklődésemet is felkeltette, pedig addig agyban csak lézengtem a dohos, minden tekintetben öreg váróteremben. (Időközben nálam sokkal tanultabbak felvilágosítottak, hogy teljes mértékben lehetséges amit a hölgy állít.) Szóval a mamához mentőt hívtak, ami annak rendje móndja szerint kiérkezett, és bevitte őt a soproni kórház sürgősségi osztályára, ahol állítása szerint ezután (kettős szívroham!), ő tizenegy órát várt. Aki engem ismer tudja, hogy elég szkeptikus tudok lenni, amíg kemény tényeket elém nem állítanak, de megvallom őszintén ebben az esetben még a kemény tények sem győztek volna meg igazán.

Az összes nyugdíjas persze olyan hevesen helyeselt, hogy még a protézisukat is csak csodával határos módon nem rántotta ki a bólogatás okozta erőhatás. A levegő érezhetően felélénkült, és tudtam hogy Jézus perének nézünk elébe. Tudják, ahol egy „érvel”, a többiek pedig folyton közbekiabálnak, csak itt a „Feszítsd meg! Feszítsd meg!” helyett „Mert mind gerinctelen! Nagyképű pénzhajhász!”, és még sorolhatnám. Ha az elmúlt jópár évben nem barlangban éltek úgyis tudják miről beszélek. Szóval a mama belekezdett, én pedig csak annyit kérdeztem magamtól: „És még csodálkozunk, hogy ez az ország ott tart ahol?”

A nevetséges féligazságok ilyen apró közösségekből növik ki magukat globálisan pusztító hazugságokká. A mama sosem várt tizenegy órát a soproni sürgősségin, ugyanis egyből kivizsgálták, majd Győrbe vitték CT-re, mert a soproni készülék szervíz alatt áll. Nem mondom, hogy ez a rendszer így rendjén van, sőt, de ugyebár az mégsem a sürgősségin várakozás, hogy az ember mentővel utazik fel Győrbe. Persze Isten őrizz, hogy félbeszakítsam a pletykaáradatot, elvégre a licitálás még csak most kezdett beindulni. A logikát rajtam kívül senki sem kereste a történetben, inkább mindenki hevesen bólogatott, mintha csak egy Black Sabbath koncert kellős közepén lennénk.

„Ittvan nekünk az a szép nagy kórház! Aztán televan lepusztult cementlappal!” Boy, oh Boy! Tény, hogy az egészségügy nem éppen egy nyugati kúltúrától elvárt összegeket kapja, a 2015-ös évben 60 milliárdból gazdálkodhatnak, ami a kormány szerint kifejezetten remek, elvégre több, mint az előző évben. Aminek én őszintén örülök, hiszen tényleg többre van szükség. Ami már nem annyira pozitív, és persze „elfelejtik” említeni, hogy ez csupán 2%-al több, mint a 2014-es összeg. De mint mondtam nem politizálunk, akit érdekelnek a források teszek be linket, de lényeg a lényeg, hogy a pénz irgalmatlanul kevés egy hatékony és versenyképes egészségügy kiépítésére. Ausztriában mindehhez képest 22 milliárd eurót(!) tesznek ki az éves egészségügyi kiadások. Nem voltam jó matekból, de még én is tudom, hogy annak a 300szorosa egy kicsivel több a miénknél.

Ugyanakkor azt leszámítva, hogy fogalmam sincs, hogy a mama mit akart mondani a cementlapokkal, (hol vannak pontosan, stb?) azzal nem tudok egyetérteni, hogy a soproni kórház lepukkant, vagy rosszul felszerelt lenne. Most kaptunk egy újjonan felhúzott, modern épületet, bele új gépeket, (pl CT, amiket most javítanak, remélem garanciálisan...) és további épületbővítésekre lehet számítani a jövőben.

„Az orvos óránként, a nővérke félóránként jött be ellenőrizni, hogy minden rendben van e velem! És még csengetnem sem kellett, mindig egyből ott termett, szinte érezte,nem is tudom, hogy csinálta!”

Ezt a szombathelyi kórház sebészeti osztályáról mesélte az egyik néni, és nem is tudom, hogy először melyik felét marcangoljam szét a kijelentésnek. Bár nehezen, de valahogy még el tudom hinni, hogy a nővérkék rendszeresen (nem, a 3-6 óra nem rendszeres) bementek ellenőrizni a frissen műtött páciens hogylétét. A fél órát felejtsük is el, még egy haldokló rákosra se néznek rá félóránként, ha nem jelez az EKG. A csengős résznél kereshetünk mentalistákat, de szerintem a Danny Blue félékből elég volt a TV-ben, nem akarom őket még nővérkeruhában az ágyam mellett is látni. Az pedig, hogy az orvos óránként bement megkérdezni tőle, hogy hogy érzi magát... vagy ő kapta a világ leg elhivatottabb, legkevesebb munkájával és legtöbb szabadidejével ellátott sebészét, vagy erősen hallucinálhatott a fájdalomcsillapítóktól. (Vagy a soproni kórházban az ördög és csatlósai dolgoznak.) Tény, hogy sok orvos törődhetne többet is a betegei hogylétével, de azért könyörgöm, még egy fanatista sem várhatja el tőlük, hogy óránként benézzen. Sőt mi több, én tuti attól érezném magam szarul, ha a doki a műtétem után napokig óránként megjelenne. „Doktor úr megfogok halni, vagy mivan? Nincs magának valami dolga?”

Míg itthon egy orvos bruttó 278 000Ft környékén keres, addig Ausztriában és Németországban a kezdő fizetések 1500+ és 1800+ Eur. Meg lehet azon lepődni, hogy az orvosok stresszesek, és nem törődnek annyit a páciensekkel? Sokaknak rengeteg plusz órát kell vállalni ahhoz, hogy egyáltalán rendes diplomás fizetése lehessen. A nővérek annyit sem keresnek, mint egy kezdő kukás, (igen, sarkítottam, de értik a lényeget) pedig valljuk be őszintén, nekik kell elviselni a nyomorult, nyavajgó pofánk. Sokan csak azért mennek nővérnek mert elhivatottak, mi pedig köpünk rájuk, és sokszor még egy csövesnek is nagyobb tiszletet adunk.

Amíg ekkora financiális különbség lesz köztünk és a nyugat között, addig mindegyik nyugdíjas mama viselje el, hogy a rendkívül sűrű NYUGDÍJAS beosztásába bekell süríteni pár plusz órát, hogy egészséges(ebb) maradhasson. Aki pedig ezt nem tudja elfogadni... hát az várjon tizenegy órát a sürgősségin a lepusztult cementlapokon amíg az orvosa óránként rá nem néz!

Tovább a poszthoz

Facebook hozzászólás

Blog.hu hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://lifeadvice.blog.hu/api/trackback/id/tr427866678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.